Găsiți următoarele evenimente în Braila

http://braila.ro.eventsdroid.com

Miniévad

Május 11 - FEMME Május 12 - FLOW Május 13 - A PATKÁNY ESKÜVŐJE Május 14 - NEXT Május 11. 19:00 Femme "Ez a darab számomra a belső törvények harcáról szól. A küzdelem az emberi természet bonyolultságában rejlik: önfeláldozó és egyben bosszúszomjas, mindent fölülmúlóan szeretni és engedhetetlenül gyűlölni képes, életet adó, mentő és kioltó. Génjeiben, természetében hordozza életútját? Szabad akarata által meghatározott lény, akinek megvan rá a lehetősége, hogy tudatosan és szabadon válasszon az alternatívák közül, de létezik valóban szabad akarat, ha az alternatívákat nem ő állítja fel? Rendezésemben egy nyitott szerkezet létrehozására törekedtem, amelynek célja, hogy a nézőket aktivizálja, kérdéseket indukáljon bennük. Az előadás a szöveg (Euripidész:Médeia) dramaturgiai ívétől elrugaszkodik, azonban egy non-verbális, vizuális, auditív, metaforikus nyelvezetben a dráma mélységét törekszik eljuttatni a befogadóhoz." Bezsán Noémi, rendező-koreográfus szereplők: Bezsán Noémi, Dabóczi Dávid, Deák Orsolya, Joó Renáta, Kányádi György, László Otília, Macaveiu Blanka, Ruszuly Ervin, Szabó Franciska zenei munkatárs: Ádám Rebeka Rendező-koreográfus: Bezsán Noémi Május 12. 19:00-FLOW "A FLOW cím az előadás mozgásvilágának atmoszférájára, energiaáramlására utal, ugyanakkor mozgatórugója az előadás konceptuális témájának. A Flow-élmény a szerelem állapotában is meghatározó, az érzésben való teljes elmerülés determinálja, és az elme ezen állapota a dependencia kiszolgáltatottságának mókuskerekében örlődik. Hogy mi a dependencia tárgya ebben az esetben, az vitatható: függünk egy másik személytől, az ösztön diktálta érzéstől vagy egyáltalán az ideától? A függőség által létrejövő viktimizáció milyen áldozathozatalra kényszerít? Ezen problematikát boncolgatja az előadás, egy szerelmi háromszög, szubtilis humorral ábrázolt viszonyrendszerén keresztül." Bezsán Noémi, rendező-koreográfus Szereplők: Joó Renáta Kányádi György Szabó Franciska Rendező-koreográfus: Bezsán Noémi Május 13. 19:00-A patkány esküvője "Néha nincs kihez szólni...sokszor viszont van, LENNE pár kíváncsi vállalkozó, aki az ember lelki utazásaiban önként vállalná a “csomaghordó” szerepét, de a kommunikáció fárasztó és felelősséggel jár. Miért is adná fel az ember a magányban rejlő kényelmes SZENVELGÉST??? Jóval egyszerűbb a HIÁNY és az elfojtott VÁGY őrangyalának lenni. A dialógus nehéz kereszt, végtelen és kényszerű lelki golgota, melyet csak kivételes szentek és ámokfutó boldogságkutatók képesek talpon maradva bejárni...vagy talán ők sem." Szereplők és az előadás rendező-koreográfusai: Joó Renáta Kányádi György Szabó Franciska Május 14. 19:00-NEXT "Az ember élete során, kortól függetlenül, ideje legnagyobb részét kapcsolatok kialakítására fordítja. Igaz barátokat, szeretetet, szerelmet remél, de sokszor merően más irányt vesznek a dolgok. Viszonyaink fájdalmat, szenvedést, bánatot, az önmagunkról való lemondást is magukban hordozzák. Érzéseink józan korlátok közt maradnak-e vagy eluralkodik rajtunk valamiféle abszurd állati késztetés és önként semmisítjük meg magunkat egy hamis ideáért? Tetteinkre a szeretetből származó odaadás vagy az érthetetlen függőség lesz jellemző?" - Dabóczi Dávid (rendező-koreográfus) Szereplők: Dabóczi Dávid Deák Orsolya Szabó Franciska Rendező-koreogárfus: Dabóczi Dávid Jegyfoglalás: 0720936613
2017-05-11 19:00:00 2017-05-11 22:00:00 Europe/London Miniévad Május 11 - FEMME Május 12 - FLOW Május 13 - A PATKÁNY ESKÜVŐJE Május 14 - NEXT Május 11. 19:00 Femme "Ez a darab számomra a belső törvények harcáról szól. A küzdelem az emberi természet bonyolultságában rejlik: önfeláldozó és egyben bosszúszomjas, mindent fölülmúlóan szeretni és engedhetetlenül gyűlölni képes, életet adó, mentő és kioltó. Génjeiben, természetében hordozza életútját? Szabad akarata által meghatározott lény, akinek megvan rá a lehetősége, hogy tudatosan és szabadon válasszon az alternatívák közül, de létezik valóban szabad akarat, ha az alternatívákat nem ő állítja fel? Rendezésemben egy nyitott szerkezet létrehozására törekedtem, amelynek célja, hogy a nézőket aktivizálja, kérdéseket indukáljon bennük. Az előadás a szöveg (Euripidész:Médeia) dramaturgiai ívétől elrugaszkodik, azonban egy non-verbális, vizuális, auditív, metaforikus nyelvezetben a dráma mélységét törekszik eljuttatni a befogadóhoz." Bezsán Noémi, rendező-koreográfus szereplők: Bezsán Noémi, Dabóczi Dávid, Deák Orsolya, Joó Renáta, Kányádi György, László Otília, Macaveiu Blanka, Ruszuly Ervin, Szabó Franciska zenei munkatárs: Ádám Rebeka Rendező-koreográfus: Bezsán Noémi Május 12. 19:00-FLOW "A FLOW cím az előadás mozgásvilágának atmoszférájára, energiaáramlására utal, ugyanakkor mozgatórugója az előadás konceptuális témájának. A Flow-élmény a szerelem állapotában is meghatározó, az érzésben való teljes elmerülés determinálja, és az elme ezen állapota a dependencia kiszolgáltatottságának mókuskerekében örlődik. Hogy mi a dependencia tárgya ebben az esetben, az vitatható: függünk egy másik személytől, az ösztön diktálta érzéstől vagy egyáltalán az ideától? A függőség által létrejövő viktimizáció milyen áldozathozatalra kényszerít? Ezen problematikát boncolgatja az előadás, egy szerelmi háromszög, szubtilis humorral ábrázolt viszonyrendszerén keresztül." Bezsán Noémi, rendező-koreográfus Szereplők: Joó Renáta Kányádi György Szabó Franciska Rendező-koreográfus: Bezsán Noémi Május 13. 19:00-A patkány esküvője "Néha nincs kihez szólni...sokszor viszont van, LENNE pár kíváncsi vállalkozó, aki az ember lelki utazásaiban önként vállalná a “csomaghordó” szerepét, de a kommunikáció fárasztó és felelősséggel jár. Miért is adná fel az ember a magányban rejlő kényelmes SZENVELGÉST??? Jóval egyszerűbb a HIÁNY és az elfojtott VÁGY őrangyalának lenni. A dialógus nehéz kereszt, végtelen és kényszerű lelki golgota, melyet csak kivételes szentek és ámokfutó boldogságkutatók képesek talpon maradva bejárni...vagy talán ők sem." Szereplők és az előadás rendező-koreográfusai: Joó Renáta Kányádi György Szabó Franciska Május 14. 19:00-NEXT "Az ember élete során, kortól függetlenül, ideje legnagyobb részét kapcsolatok kialakítására fordítja. Igaz barátokat, szeretetet, szerelmet remél, de sokszor merően más irányt vesznek a dolgok. Viszonyaink fájdalmat, szenvedést, bánatot, az önmagunkról való lemondást is magukban hordozzák. Érzéseink józan korlátok közt maradnak-e vagy eluralkodik rajtunk valamiféle abszurd állati késztetés és önként semmisítjük meg magunkat egy hamis ideáért? Tetteinkre a szeretetből származó odaadás vagy az érthetetlen függőség lesz jellemző?" - Dabóczi Dávid (rendező-koreográfus) Szereplők: Dabóczi Dávid Deák Orsolya Szabó Franciska Rendező-koreogárfus: Dabóczi Dávid Jegyfoglalás: 0720936613 http://braila.ro.eventsdroid.com/mini%C3%A9vad.html Strada Brăila 10, 540331 Târgu Mureș, România Compania András Lóránt Társulat
Maramures (Rusalii) 5zile -Grup Galati/Braila. Tel: 0727974060
by Agentia De Turism Montana
Alegerea Comitetului Executiv Regional IPA Regiunea 1 Braila
by IPA Regiunea 1 Brăila
Masterclass Gratuit*-Laminare Gene
by Karina lashmaker
Masterclass Gratuit*-10 greseli+12 reguli
by Karina lashmaker
Festivalul Luminii Braila
by Ioan Daniela
Join The Republic Carrefour Brăila 2017
by ASUS Republic of Gamers
Sepsi OSK-Dacia Unirea Brăila
by Sepsi OSK szurkolók oldala - Suport
Sepsi OSK - Dacia Unirea Brăila
by Sepsi OSK
Te îndulcim de ziua ta !
by Restaurant Saint Germain - Brăila
Militarii Brăileni Pedalează
by Pedale săptămânale
FLOW
by Compania András Lóránt Társulat
Copiii mănâncă la Brăila!
by Crina Coliban
Zidul Indiferentei - Finala concursului de discurs public
by Dl Organicescu
KineDok 2017 - Regina Tăcerii
by Asociatia COLORERIA
Vernisajul expoziţiei Concursului "Vespasian Lungu" Brăila
by Scoala Populara Vespasian Lungu
Amenajare curtea Gradinitei Brandusa
by Asociatia Arin
Brăila Wheels Meet
by Brăila Wheels
Lansare album El Nino "BINECUVÂNTAT" - Brăila - Sunrise Marina, 12 mai
by El Nino
Simpozion de comunicări pentru elevi
by Școala Gimnazială Anton-Pann Clasa
Artisti di Brăila a Venezia - mostra d'arte figurativa
by Istituto Romeno di Cultura e Ricerc
Curs Access Bars® in Braila
by Esential
Cursuri Braila Doru Bem&Oreste Teodorescu
by Tabăra de Spiritualitate - Vama Vec
Friday Night Out
by Sunrise Marina Braila
Conferinta Braila cu Doru Bem & Oreste Teodorescu!
by Doru Bem
Discover YOUniversities!
by Gabriel Gaby
100kmcubicicleta(#29) Dobrogea Braila_ Macin_Topolog
by 100 kilometri cu bicicleta.
CoolTourA Velo: AV vin la Galati-Braila!
by Adevăraţii VeloPrieteni România
Filmul „Răzbunarea țigăncii” la Brăila între 28 Aprilie - 3 Mai!
by Răzbunarea țigăncii
MAI mare relaxarea
by Restaurant Saint Germain - Brăila
Traieste VIATA CU SENS
by Alexandrina Galiceanu
Dunarea Braila - HCM Ramnicu Valcea
by HCM Râmnicu Vâlcea
Closing Pavel Braila - New Year's Dissections
by EASTWARDS PROSPECTUS
NEXT
by Compania András Lóránt Társulat
Lansare album JIANU - "Din Sudu' Fierbinte" Braila
by Jianu
Conferință Biblică
by Romanian-American Mission (RAM)
CLUB-SELFIE-INSURATEI-SE RE-DESCHIDE PENTRU ORASUL INSURATEI
by Cărnu Gigi Vladut
Concert Crestin
by Iulian Si Rebeca Dumitras
A.C.S. Dunărea Tichileşti - A.C.S. Dacia Unirea Brăila
by Dragoş Ionuț
Maramures (Rusalii) 5zile -Grup Galati/Braila. Tel: 0727974060
by Agentia De Turism Montana
Alegerea Comitetului Executiv Regional IPA Regiunea 1 Braila
by IPA Regiunea 1 Brăila
Masterclass Gratuit*-Laminare Gene
by Karina lashmaker
Masterclass Gratuit*-10 greseli+12 reguli
by Karina lashmaker
Festivalul Luminii Braila
by Ioan Daniela
Join The Republic Carrefour Brăila 2017
by ASUS Republic of Gamers
Sepsi OSK-Dacia Unirea Brăila
by Sepsi OSK szurkolók oldala - Suport
Sepsi OSK - Dacia Unirea Brăila
by Sepsi OSK
Te îndulcim de ziua ta !
by Restaurant Saint Germain - Brăila
Militarii Brăileni Pedalează
by Pedale săptămânale
FLOW
by Compania András Lóránt Társulat
Copiii mănâncă la Brăila!
by Crina Coliban
Zidul Indiferentei - Finala concursului de discurs public
by Dl Organicescu
KineDok 2017 - Regina Tăcerii
by Asociatia COLORERIA
Vernisajul expoziţiei Concursului "Vespasian Lungu" Brăila
by Scoala Populara Vespasian Lungu
Amenajare curtea Gradinitei Brandusa
by Asociatia Arin
Brăila Wheels Meet
by Brăila Wheels

Contact Us

Despre

Despre

Acest site îți arată care sunt evenimentele programate în orașul tău în următoarele zile.

Probleme?

Dacă găsești o eroare, sau vrei să ne sugerezi o îmbunătățire, contactează-ne! Lucrăm pentru a aduce acest site cât mai aproape de ceea ce îți dorești.

Îţi place?

Ne dorim să știm dacă acest site funcționează așa cum dorești pentru orașul tău. Anunță-ne dacă am putea adăuga ceva pentru tine.

Cine a făcut acest site?

EventDroid este produs de Mapedy.